: Simon Tomi interjú - fociakobon.hu

Egyszer csak eltűnt a Pest megyei futballpályák mellől. Simon Tamás szép karriert futott be játékvezetői asszisztensként, ám másfél éve kiszállt a mókuskerékből. Mondhatni, azóta hétköznapi életet él, ám hétvégenként mégiscsak szerelést ragad – és futballozik. Méghozzá Csepelen, egy kiscsapatban, amelyből meglehet, hamarosan nagy lesz.

Nem lehet könnyű nekilendülni, újra meg újra trappolni a hóban. Pedig kell az erőnlét, hiszen a tavasszal jönnek a nagyobbnál nagyobb kihívások. Simon Tamás nem a játékvezetők szokásos fizikai tesztjére, hanem a bajnoki versengésre készül, hiszen a cél nem más, mint a bajnoki cím.
– Miből lett elege?
– Azt nem mondanám, hogy elegem lett, hiszen rengeteg jó dolgot kaptam a játékvezetéstől – felelte Simon Tamás. – Inkább mentálisan fáradtam el. Nagyon foglalkoztatott játékvezető voltam, téli és nyári felkészülési időszakokban is jártam edzőmeccsekre. Megtehettem, mert az egyetemi tanulmányaimat végeztem. Sok szabad idővel rendelkeztem, de miután 2011 márciusától már a munka meghatározta a hétköznapjaimat, hétvégenként csak egy napon működtem. Mikor 18 évesen elkezdtem a játékvezetést, bizonyos szituációknál a fejemhez vágták a játékosok, hogy azért nem ítéltem jól, mert életemben nem futballoztam. Később, ahogy rutinosabbá váltam, ezek a kritikák megszűntek. Ettől függetlenül azzal, hogy kipróbálom magam játékosként, értékes tapasztalatokat gyűjtök, mert nem kizárt, hogy egyszer még visszatérek. (mosolyog)
– Egészen pontosan mikor is vonult vissza?
2011 nyarán döntöttem el, hogy határozatlan időre felfüggesztem játékvezetői pályafutásomat. A Játékvezető Bizottságnak is így fogalmaztam meg, nem tekintem a döntésemet visszavonulásnak.
– Tudom, hogy jó néhány feszült légkörű bajnokit vagy parázs kupameccset megélt, mégis, ha választania kellene, melyik meccs volt a csúcs, illetve amit szívesen elfelejtene?
– A csúcs, azt gondolom, a 2010-es Pest Megyei Kupa Döntő volt, amit a Csepel FC Béke téri stadionjában rendeztek az Érd és a Dunaharaszti részvételével.Két NB III-as csapat hosszabbítással fűszerezett, jó hangulatú összecsapása volt, amit Németh Ádám vezetett. Ő azóta FIFA játékvezető lett, hatalmas megtiszteltetés volt számomra már akkor is, hogy asszisztensként segíthettem a munkáját. A RAFC–Salgótarján NB III-as találkozót 2010. október 23-án szívesen kihagytam volna a pályafutásomból. Óriási volt rajtam a nyomás, hiszen ezen a mérkőzésen mutatott teljesítményem részben befolyásolta, hogy a karrieremben tehetek-e újabb lépéseket följebb. Nem úgy sikerült a meccs, ahogy elterveztem, de kellettek más tényezők is ahhoz, hogy nem csatlakozhattam a Játékvezetői Akadémia mezőnyéhez.
– Miután nem tagja a játékvezetői keretnek, nyugodtan beszélhet róla: volt kedvenc csapata, netán játékosa?
– Az tény, hogy a Pest megyei bajnokságok szakmailag magas színvonalúak, legyen szó akár a játékvezetésről vagy a labdarúgásról, így természetesen számos nagyszerű futballistával találkoztam, de mivel még a jövőben zászlót vagy sípot ragadhatok a kezembe, nem árulnám el, kikről van szó.
– Sokan a legjobb megyei asszisztensként tartották számon. Nem hiányzik a közeg?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem jut eszembe mindaz, amit átéltem öt év alatt. Szép egyéni sikereket könyvelhettem el, hiszen 2009-ben én voltam a legeredményesebben működő asszisztens Pest megyében, elnyertem a Horváth Ákos-díjat, részt vehettem három kupadöntőn, lengethettem – igaz, csak felkészülési mérkőzésen – hét NB I-es csapatnak, a görög első osztályú Panionisznak, az orosz Lokomotiv Moszkvának. Ugyanakkor a játékvezetés csapatmunka, így ezeket a dolgokat a kollégáim, mentoraim (Farkas Balázs, Butkai Zsolt, Varga Ferenc) segítsége nélkül soha nem érhettem volna el, ezért örökre hálás leszek nekik.
– Gondolom, olvassa és figyelemmel követi az eseményeket, hogy egyre többször akad konfliktus az edzők, a futballisták és a játékvezetők között. Mindegyik fél mondja a magáét, de leginkább az a feltűnő, mintha egymás megbecsülése hiányozna.
– Kelemen István kollégám néhány hete egy interjúban nagyszerűen összefoglalt rengeteg szempontot ebben a témában. Nem teljesen kitérve a kérdés elől, valóban megállapítható, hogy akadnak kirívó konfliktusok, ez tény, de összességében nem látom olyan veszélyesnek a helyzetet. Fontos, hogy a felek között folyamatos legyen a kommunikáció, konstruktívan álljanak hozzá a vitás helyzetek megoldásához. Tárják fel ezek okát, mert társadalmi, morális feszültségek is közrejátszhatnak egy-egy konfliktus kirobbanásában a szakmai tényezőkön túl. Megértőek legyenek egymással, és soha ne indulatból cselekedjenek, mert minden kétes szituációra van kézenfekvő magyarázat. A labdarúgás minden szereplője a sportágért dolgozik a pályákon, tudása legjavát igyekszik nyújtani, senkit sem vezérelnek rossz szándékok.

– Szerencsére a labdarúgástól nem szakadt el, hiszen immár vonalon belül, labdával tevékenykedik. Csepelre voltaképpen hazatért?
– Igen, ez bátran állítható. Kötődöm Csepelhez, tizennégy éve élek a XXI. kerületben, a munkahelyem is itt található, ezért kézenfekvő volt számomra, hogy a Csepel Hungary Club ’94 színeiben fogok futballozni. Az egyesületünk elsősorban az utánpótlásáról híres, de 2011 nyarán a felnőtt csapattal elindultunk egy úton, amin a BLSZ III reményeink szerint csak egy állomás lesz a sok közül. A magyar labdarúgás legalacsonyabb osztályában kezdtünk ugyan, de a csapat sokkal többre hivatott, és azon dolgozunk, hogy ezt mérkőzésről mérkőzésre bizonyítsuk.
– Tizenöt forduló után elképesztő magabiztossággal, a Lánchíd FC előtt öt pont előnnyel, nem mellékesen veretlenül vezeti a mezőnyt a Csepel Hungary Club ’94. Ki meri jelenteni, hogy bajnokok lesznek?
– A labdarúgásban nincs előre megírt forgatókönyv. Az őszi szezon parádésra sikerült ugyan, 73 gólt lőttünk, és csupán 9-et kaptunk, de az előnyünk nem megnyugtató, nem dőlhetünk hátra. Január 10-én nekivágtunk a nyolchetes felkészülési időszaknak. Olyan hosszú a szünet, hogy tavasszal szinte egy új bajnokság kezdődik, a riválisaink akár még erősödhetnek is. Az ellenfeleink extra motivációval lépnek ellenünk pályára, ezért koncentráltan, egységesen kell játszanunk, hogy elérjük céljainkat. Úgy alakult az ősz, hogy a találkozóink többségét otthon fogjuk vívni, ahol bajnoki meccsen 2011. október 29. óta nem szenvedtünk vereséget, így nagyon bízunk benne, hogy bajnokként jutunk föl a BLSZ III-ba.
– Akár aranyérmesek lesznek, akár sem, ez mindig kérdés: ezek szerint vállalnák a magasabb osztállyal járó nagyobb terheket és kihívásokat?
– Természetesen igen, úgy érzem, ez a játékoskeret alkalmas arra, hogy bőven megállja a helyét magasabb osztályban is. Minden adott a jó szerepléshez, hiszen kiváló körülmények között, szakmailag magas szintű edzőkkel készülhetünk hétről hétre.
– Lehet abból bármiféle következtetést levonni, hogyha a statisztika nem hazudik, az ősszel mindössze kétszer volt kezdő és tizenkétszer csupán csereként lépett pályára?
– A játékos szereti élvezni a bizalmat, és folyamatosan a kezdőcsapat tagja szeretne lenni, ez mindig így van, én azonban újként csöppentem ebbe a közegbe, amit el kellett fogadnom. Hiába fociztam sokat kedvtelésből, a nagypályás futball ábécéjét az elejétől kellett kezdenem, de úgy érzem, jó úton járok. Azon vagyok, hogy ez az arány idővel megforduljon, ez kitartó munkával sikerülhet.
– Mit tapasztal, milyen a játékvezetés a fővárosban? Egyáltalán a blaszos sporik tudják, hogy egykori kollégájuk futballozik a CSHC hármas dresszében?
– Nem tudják a kollégák, senkit nem ismerek közülük. Átvedlettem játékossá, de a múltamat nem tagadom meg soha, sokszor szakmai szemmel vizsgálom a játékvezetők tevékenységét, de nyílt kritikát nem fogalmazok meg velük szemben. Az osztályunkra való tekintettel nem Budapest elit játékvezetői működnek a meccseinken, de bíztató, hogy sok köztük az elhivatott fiatal.
– Huszonöt évesen nincs önben hiányérzet? Úgy értem, abszolút kielégíti, hogy a blasz-négyben hobbiból futballozik, holott az NB III-ban is lengethetne hétvégenként?
– Másfél éve meghoztam ezt a döntést, amit nem bántam meg. Úgy érzem, szükségem volt erre a váltásra, mindenképpen ki szerettem volna magam próbálni futballistaként. Mindezt egy olyan csapat tagjaként tehetem meg, ahol remek a közösség, jó a hangulat, és komoly jövő előtt.

Horváth M.Attila

Forrás:fociaköbön.hu

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.